Írta: Dragomán György

Dabadam dabadam dabadam! A metró kidübörgött az állomásról. Az utasok gyorsan odamentek a mozgólépcsőhöz, mindenki sietett a dolgára. Egy néni annyira igyekezett, hogy észre se vette, hogy a szél letekerte a nyakáról a sálát. A könnyű selyemsál megtelt széllel és…

…pörögve szállt

és

szállt

szállt

szállt

végig az üres állomáson…

végig a fekete-fehér csíkozású kőpadló fölött.

Már-már úgy tűnt, a meleg metrószél mindjárt behussantja az alagútba, amikor:

egyszerre csak megmozdult a padló!

Igen, egy fehér csík, és mellette két fekete csík mozdult meg, a fehér csík volt középen, és mellette kétoldalt a két fekete, és látszott is mindjárt, hogy az bizony nem a padló, ez bizony egy borz! Egy csillogó szemű, fényes szőrű, vidám borzocska.

Még ilyet! Egy borz a metróban? Bizony, egy igazi borz! Méghozzá milyen fürge! Iramodik is már a kendő után…

egy szökkenés…

aztán még egy…

aztán még egy…

és

hopp!

már meg is fogta!

már el is kapta!

megvan!

Egy kicsit belegabalyodott, egy kicsit belecsavarodott, olyan lett, mint egy fekete-fehér-színes gombolyag, de már ki is dugta az orrát, és a két mellső mancsát, és a két hátsó mancsát, és már a hosszú, fényes, bozontos farka is kint van, két manccsal óvatosan kisimítja a kendőt, nagyon vigyáz, nagyon de nagyon…

a kendő gyönyörű

igazán csodaszép

ilyen szépet a borz még sose látott,

ezek a színek!

ezek a minták!

Odadugja az orrát, óvatosan megszaglássza…

hapci!

prüssz!

hapci!

hapci-hapci prüssz. Hapciprüssz!

Hát ez a kendő csuda illatos. Érezni rajta a néni parfümjének a szokszínű szagát, és már rajta van a szél meleg szaga is, és a borz csípős szaga is, nagyon finom szagkeverék ez, a borz fekete gombos orrának nagyon tetszik, és a borznak is nagyon tetszik, csak hát tüsszenteni kell tőle. Hapciprüssz! Hapci-hapci prüssz!

A borz fogja a kendőt, még egyszer végigsimítja, aztán összehajtja, hosszában, egyszer és még egyszer, aztán szépen a nyaka köré keríti, a nyaka köré tekeri, elegánsan megcsomózza, szép nagy díszes csomót köt rá, egyik végét meghúzza, a másikat megigazítja. Egy húzás

aztán

még egy igazítás

kész!

A borz iramodik is már, nyakában az illatos, szép kendővel, egyenesen a mozgólépcső felé. Vajon hova megy? Vajon mit akarhat? Meglátjuk! Mindjárt meglátjuk.

A mozgólépcső nagyon gyors, nagyon de nagyon, csak hát nem felfele megy, hanem lefele. A borz lohol és lohol és lohol, gyorsabban és gyorsabban és gyorsabban, de hiába, mert a lépcső visszahozza, nem felfele viszi , ahogy ő szeretné, hanem lefele.

A borz megáll, a homlokára csap,

jaj

jaj

jaj

mondja. -Butaságot csináltam, rossz mozgólépcsőre szálltam!

Sebaj, már át is ugrott a másikra, és azon szalad, gyorsan-gyorsan, mint a villám, fent is van már a tetején. Megáll, körülnéz, itt már sokan vannak, az újságos az újságosbódéban, a pékek a süteményespultnál, a könyvárus a könyvstand mögött, de a borz nem hozzájuk jött,

nem újságot akar

és nem könyveket,

de még csak nem is süteményt,

nem, hanem az automatákhoz igyekszik. Van ott üdítőautomata, és kakaóautomata, és csokiautomata, és kifliautomata, és persze jegyautomaták, de a borz mindegyik előtt elmegy, magasra meresztett farokkal, peckesen, büszkén, nem kell neki se üdítő, se kakaó, se csoki, se kifli, de még jegy se, se még bérlet se, nem,

ő egyenesen az utolsóhoz megy,

az pedig:

a fényképautomata!

A borz elhúzza a függönyt, felugrik a forgószékre, belenéz a tükörbe. Végre látja magát, végre-végre-végre, igen jól áll neki a kendő, nagyon de nagyon jól, igazán elegáns, igazán szép, hát ezt meg kell örökíteni, le kell fényképezni, igen, mindjárt, csak előbb még

megigazítja,

meghuzigálja,

hogy a csomó pont középen legyen,

így ni,

megnyomja a gombot, és várja a villanást, mindjárt-mindjárt-mindjárt…

csatt-katt, csatt-csatt,

hű, micsoda fény!

Az automata már fényképez is. Aztán zúg, búg, hörög-morog és zörög, és kész, készen vannak a képek, hopp, már ki is adta őket a képkiadó nyíláson, a borz gyorsan odanyúl, nagyon de nagyon türelmetlen, látni szeretné, hogy milyenek lettek a képek, izgatottan odanéz…

De jaj, az első életlen lett,

a másodikon meg bemozdult,

a harmadikon becsukta a szemét a villanás miatt,

a negyediken meg grimaszol!

Na még egyszer! A borz megint megigazítja a kendőt, megnyálazza a mancsát, aztán megsimítja a pofaszőrét, pödörít a szemöldökén, hegyesít a két fülecskéjén, szép fehér csíkját kivilágosítja, két fekete csíkját besötétíti, a kendőt még egyszer megigazítja, jó lesz most már, jó lesz, mosolyogni, mosolyogni, most nem szabad hunyorogni, mehet,

katt-katt, csatt-katt,

az automata megint zúg, búg, hörög, morog és zörög, és kész, megint készen lettek a képek, hopp, már ki is jöttek, a borz a mancsába veszi őket, és igen, igen, igen, a képek most sikerültek!

Egyik szebb lett mint a másik!

A borz mindegyiken mosolyog, nahát, milyen elegáns, tényleg jól áll neki a színes kendő. Ő a legszebb borz a világon, a legszebb és a legelegánsabb. Nagyon de nagyon büszke.

Divatos vagyok! gondolja.

Igazi divatborz!

Tetszik neki a fényképezés, nagyon de nagyon tetszik. Eltűnődik, hogy

vajon

hogy nézne ki kiskalapban?

És nagykalapban?

És sapkában?

És spanyol gallérban?

És zoknival a fülén?

És egy szép nagy piros szemüvegben?

És kesztyűvel az orrán?

Rengeteg de rengeteg dolog van, amit mind fel lehet próbálni, újabb kendők, sapkák, keszkenők, kalapok, gallérok, sisakok és még ki tudja, hogy hány és hányféle dolog. A borz boldogan szaladni kezd, fut, szalad, inal és lohol, már érzi is a sok furcsa ruha illatát, és tudja, hogy ezután rengeteg képet fog még készíteni magáról. Hangosan és vidáman felnevet.

Közben lent dabadam dabadam dabadam, megérkezik a következő metró az állomásra, az utasok mind igyekeznek kifelé, senki sem mosolyog, mindenki siet a dolgára, de hopp, megint visz valamit a szél, igen, az elrontott képeket sodorja, épp egy kisfiú felé, ő odakap, és

hopp

megfogja a képet, ránéz, látja a borz vicces, vidám ábrázatát, és ő is felnevet, hogy csak úgy visszhangzik bele a metró, és akkor mindenki más is nevetni kezd, az összes utas, már mindenki mosolyog, úgy sietnek a mozgólépcső felé.

Bizony, a borz nagyon rákapott a fényképezésre. Ha az ember otthon keres valamit, és nem találja, akkor könnyen lehet, hogy a borz vette kölcsön egy-egy fényképezéshez: sálakat, kendőket, sipkákat, gumicsizmákat, zoknikat, bugyikat, kesztyűket, kucsmákat, fityulákat, meg persze szemüvegeket. Mindig visszahozza, de sokszor máshova teszi, nem oda, ahonnan elvitte. A metróban, az automaták környékén mindig találni mulatságos elrontott képeket, olyanokat, amin látszik a borz, vagy legalább az orra hegye, és az is látszik, hogy mit próbált fel éppen. Aki ilyen képre bukkan, annak egyszerűen muszáj nevetni.

Hahaha!

Haha!

Hahaha!