Írta: Lackfi János

Kövér Lajos és Sovány Laci

Volt egyszer egy kövér ember. Úgy is hívták: Kövér Lajos. Roppant étvágyú ember volt ez a Lajos. Ha elment a közértbe, mindig öt kiló kenyeret vett, és abból két veknit el is rágcsált hazafelé. És ha elment a közértbe, mindig öt rúd párizsit vett, és abból kettőt el is majszolt hazafelé. És ha elment a közértbe, mindig öt liter tejet vett, és abból kettőt el is kortyolt hazafelé.

Ez a Kövér Lajos olyan kövér ember volt, hogy akkora karosszék kellett neki, mint egy hajó. És olyan kövér, hogy akkora ágyban fért csak el, mint egy repülő. És olyan kövér, hogy nem ehetett kisebb asztalról, mint egy ház. Mert ha annál kisebb és gyengébb asztalról evett, hát elég volt rákönyökölnie, és reccs!, az asztallábak elroppantak, mint a hurkapálcikák. És ha annál kisebb székre ült, reccs!, nem maradt más az egészből, mint egy kis gyaluforgács. És ha annál kisebb ágyba feküdt, reccs!, nem maradt más belőle, mint egy kupac fűrészpor.
Az utcát, ahol lakott, róla nevezték el. Mégpedig azért, mert szinte az egész utcában nem élt senki más, csak ő, Kövér Lajos. Pontosabban ő volt majdnem mindenütt. A következőképpen történt: ennek az utcának előbb nem volt neve. Egy idő után kiküldtek két utca-elnevezőt, két hórihorgas, nyiszlett embert, és azok bejárták az egész utcát, hogy valami éppen ráillő nevet találjanak neki. Mentek-mentek az utcán, és időnként körülnéztek. Körülnéznek először: ez bizony Kövér Lajos. Körülnéznek másodszor: no, ez még mindig Kövér Lajos. Harmadszor is körülnéznek: hát megint csak Kövér Lajost találják. Mert hiszen, mint már mondtam, Kövér Lajos élt az utcában majdnem mindenütt. És mivel, ahogy azt már mondtam is, nyiszlett és hórihorgas emberek voltak ezek az elnevezők, csak néztek nagyokat, míg végül elnevezték az egész utcát Kövér Lajos utcának. Így aztán a kövér ember kedvére járkálhatott a saját utcájában.

Azaz csak járkálhatott volna...

Folytatás az eredeti megjelenés helyén: