Írta: Varró Dániel

Volt egyszer egy tanárnéni, aki nagyon szerette a verseket. Ezt valószínűleg a versek is megérezték, mert ők is nagyon szerették a tanárnénit, és mindig megsúgták neki, hogy mit akart éppen mondani a költő, amikor őket írta. Ettől aztán a tanárnéni borzasztóan jól megértett minden verset, és csak azért nem elemezte szanaszéjjel mindet, mert sajnálta volna őket szanaszéjjel elemezni. Merthogy a versek szépek voltak. És a tanárnéni látta ezt. Egy nap aztán a tanárnéninek mégiscsak ízekre kellett cincálnia egy verset, mert azt mégsem lehet, hogy a diákok ne tanulják meg, hogyan is kell verset elemezni. Mert az nagyon fontos dolog. Ezt senki nem kérdőjelezi meg. Úgyhogy a tanárnéni nekilátott.

– Ne haragudj, de le kell hogy tördeljem a rímeidet – mondta sajnálkozva a versnek.

– Jó, de vigyázz rájuk! – mondta a vers. – Nagyon szép asszonáncok.

– Tényleg szépek – mondta a tanárnéni. – Nagyon fogok vigyázni rájuk. De légyszíves ne kiabálj! – tette hozzá. – Nem szeretném, ha a gyerekek látnák, hogy fáj neked.

És a tanár néni óvatosan letördelte a vers összes rímét, és megmutatta a diákoknak. A diákoknak tetszettek a rímek, főleg az, hogy "hegytetők – hetyke nők". Pedig nem is az volt a legszebb.

– Ki kell, hogy szedjem belőled a jelzőket – mondta most a tanárnéni. – Nagyon jellemzőek.

– Szedd csak ki nyugodtan – mondta megadóan a vers, és igyekezett nem mutatni, hogy fáj neki, mert nagyon szerette a tanárnénit.

És a tanárnéni kiszedte belőle az összes jelzőt. A gyerekek megállapították, hogy a jelzők nagyon jellemzőek.

– Most azokat a szavakat kell kitépkednem belőled, amik a szerelemmel vannak kapcsolatban – mondta halkan a tanárnéni. – Tudod, a szemantikai háló miatt.

– Tudom – mondta a vers. És a tanárnéni kitépkedte belőle az összes olyan szót, ami kapcsolatba hozható a szerelemmel.

Aztán kiszedte a versből a magashangrendű szavakat és a mélyhangrendű szavakat is. Csak néhány vegyeshangrendű szó maradt.

– Ezeket is ki kell hogy tépjem – mondta végül a tanárnéni.

A vers bólintott.

A tanárnéni pedig az utolsó szavakat is kitépte a versből. A gyerekek már egyáltalán nem figyeltek oda, mert elunták a verselemzést, és az óra végét várták. A tanárnéni ezt észrevette, gyorsan befejezte az órát, és a tábla felé fordult, mintha le akarná törölni. Pedig csak nem akarta, hogy a diákok észrevegyék a könnycseppeket a szemében.