Engem lenyűgöznek az okos emberek. Nem számít a koruk, a nemük, gyakran az sem, mely tudományterület kiváló ismerői. Egy jó előadókészséggel megáldott elsőéves egyetemista kedvéért ma egy órácskára ismét beültem az iskolapadba, s minden percét élveztem.

Mátyás tavaly még a mi diákunk volt. Az emelt magyar faktosoknak tartott előadást az ergodikus irodalomról, Moskát Anita Fekete monitor című novellájáról, az egyetemen folytatott kutatómunkájáról a kommunikáció- és médiatudomány szakon. 

Megtudhattuk, hogy az ergodikus irodalom nem más, mint olyan szöveg, amelynek lineáris áttekintése erőfeszítést igényel. Az említett novellát sem csupán egyszerűen elolvassa az ember, hanem egyes részek végén négy lehetőségből választva lapoz a megfelelő helyre, s ennek nyomán mindig másképpen alakul a történet.

A faktos nagylányok fegyelmezetten ültek, s figyeltek. Nem így az én KORTÁRS szakköröseim. Mármint figyeltek ők is, hajaj, de még mennyire! Azonban pár perc elteltével kérdésekkel kezdték bombázták az előadót. Könyvekről, filmekről, videójátékokról mondtak sommás véleményt. Sok kifejezést eleve angolul használtak. Kicsit elvitték a szót az eredeti témáról, de óriási élmény volt hallgatni őket, látni a lelkesedésüket, hogy mennyire meglepték ezt az egyetemista nagyfiút. Matyi pedig csípőből reagált mindenre, iszonyúan pörgősen, és valami manapság már ritkán hallható választékossággal. Rendkívül jól éreztem magam!

De a legeslegjobb az volt, amikor ránéztem Judit kolléganőmre, s láttam az arcán a csöndes büszkeséget. Mert senki sem vitathatja, hogy bármennyire is nívós munka folyik is a Debreceni Egyetemen, azért benne van ebben a srácban az ő nyolc évnyi kőkemény magyartanári munkája, diákjai, hivatása iránt érzett elkötelezettsége és szeretete is.

2023. december 6.