Foglalkozásterv öt ifjúsági regény feldolgozásához

A Da Vinci-köd Csabai László legújabb novelláskötete, amelyben a világirodalom klasszikusai találkoznak Nyárliget különös, mégis ismerős világával. A 27 novella mind egy-egy ismert mű játékos átírása vagy továbbgondolása: Kafka, Münchhausen báró, Piroska és a farkas vagy éppen Gogol köpönyege bukkan fel a nyárligeti hétköznapok között. Az arany virágcserép alumíniumra vált, a nagy történetek pedig mai, kelet-magyarországi közegben születnek újjá.

A kötet egyszerre játszódik Nyárligeten és a világirodalom ikonikus tereiben , a kötelező és ajánlott olvasmányok helyszínein, amelyek Csabai sajátos nézőpontján keresztül új jelentést kapnak.

Számunkra külön öröm és megtiszteltetés, hogy a kötet szerzője ...

https://www.tankonyvkatalogus.hu/pdf/NT-11520__teljes.pdf

Írta: Szántó T. Gábor

Apu néha Bar Kochba, máskor Sámson történetét meséli. Ezeket szeretem, mert nem olyan gyerekes mesék. Bar Kochba zsidó hadvezér volt, aki fogságba esett, az ellenség kivágta a nyelvét, hogy ne tudja elmondani, hányan vannak, így tanította meg aztán a katonáit meg az egész népét barkochbázni, amikor hazajutott. És így, bólogatással meg mutogatással el tudta magyarázni, merre van az ellenség, hányan vannak, és a zsidók csellel le tudták győzni a rómaiakat.

Borzasztó, hogy mit tettek a rómaiak ezzel a Bar Kochbával, aki viszont igazi hős.

Azért tanít az apu barkochbázni, mert attól fél, hogy nekünk is kivágják a nyelvünket? De kik? Biztos azok, akik a papáikat megölték.

Én mindenesetre nagyon meg ...

Írta: Haász János  

A tetőn áll, vagyis fél lábbal a tetőn, a másik fél lábával nem is tudod, hol. A létrán talán, de lentről, a nappal szembenézve olyan, mintha valahol elveszne az a láb egy fénysugárban, mintha a fényben állna.

A kéményt rakja fel. Téglák a ház tövében, kötelek, a padláson egy gerendára csiga rögzítve. Néha lejön, bepakolja a téglákat egy kiszuperált talicskába. A kötél megfeszül, por száll le róla.

Erős. Hatalmas és erős. Izmok feszülnek meg a felkarján és az alkarján, amint a téglákat emeli. A hátán, a combján, ahogy a téglákat húzza a magasba. Sose leszel ilyen izmos, gondolod, a focipálya jut eszedbe, meg a tesiórák, futás a vár körül, kudarcok izzó emlékei.

Amikor lent van, ...

Írta: Kiss Judit Ágnes

Hazádból, hogyha még bírod,

Ne menj el, ó, magyar.

Hogy menekülj, lesz mindig ok,

És mindig, hogy maradj.

Itt áldozat, s vajon mi ott?

Bevándorló lehetsz,

Nem tudhatod, végül melyik

A súlyosabb kereszt.

Ez a föld régóta ugar,

Terméketlen, sivár,

De van még, ki zenét szerez,

És színházat csinál,

Szeret és harcol semmiért,

Mert másként nem tehet.

Hogy itt vagy, erőt ad nekik,

S ők itt vannak veled.

Lehet, hogy nem jön jobb soha,

Ki itt él, mélyrepül.

Megúszhatják a vétkesek,

S te bűnhődsz vétlenül,

Míg annyi jóval van tele

A másik serpenyő,

Ha baj van, ki ne mentené,

Ami még menthető?

De itt van szükség rád nagyon,

Sötétben lenni ...

A mű egy problémás iskolás fiú, Bradley, belső fejlődését mutatja be, akit egy türelmes iskolapszichológus segít a beilleszkedésben.

A mű egy disztópikus világban játszódik, ahol egy halálos érintésű lány küzd a magánnyal és egy elnyomó rezsim kegyetlenségével.

1. Elegem van az iskolából,

elegem van a dicsekvőkből,

elegem van a sikertelenségből,

unom a gúnyolódást,

unom a szekálást, 

unom az igazságtalanságot,

vágyom a szabadságra,

vágyom a békére,

vágyom még több tudásra,

elegem van a tudatlanságból,

unom az egészet.

2. Elegem van az iskolából,

elegem van a tanulásból,

unom a sok irodalmat

unom már a matek dogákat,

unom a sok bájcsevejt, 

unom a felszínessége,

vágyom a szabadságra,

vágyom az írásra,

vágyom magamból mindent kiadni,

vágyom álmodozni.

3. Elegem van az iskolából,

elegem van a korán kelésből,

elegem van a tanulásból,

unom a hideget,

unom a buszozást,

unom az ...

„Szomorúan nézte a baljós eget, a sáskajárásos nyár kiégett maradványait, és hirtelen ugyanazon az akácgallyon látta átvonulni a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet, mintha csak megérezte volna, hogy az örökkévalóság mozdulatlan gömbjében bohóckodik az idő egésze, a zűrzavar hepehupáin át ördögi egyenest csalva, és megteremtve a magasságot, a tébolyt szükségszerűséggé hamisítja… és látta önmagát, a bölcső és koporsó fakeresztjén, amint kínlódva rándul egyet, hogy végül – rangjelzések és kitüntetések nélkül – lecsupaszítva a halottmosók kezére adja egy szárazon pattogó ítélet, a dolgos bőrnyúzók röhejébe, ahol aztán irgalmatlanul látnia kell az emberi dolgok mértékét, anélkül hogy akár csak ...