Nem ismerjük egymást,

De már látjuk a másikat.

Eljött az idő, mikor rád mosolygok,

Az idő, amikor csak kacsintasz, ha összenézünk.

Évek óta látjuk egymást,

Mégsem tudom, ki vagy,

Nem tudom, hogy a szemed zölden

Vagy éppen kéken csillog a holdfényben.

Nem ismerem a hangodat,

Mikor szomorú,

Nem ismerem benne az igazán vidámat,

Pusztán azt ismerem, amit mindenki más.

Nem ismerem belőled

Csupán azt, amit mindenki más,

Azt ismerem csak, amit akarsz,

Hisz ott a szemedben a pimasz csillogás.

Szemedben a pimasz csillogás,

Melyből süt a játszma,

S a szemtelen vigyorgás

Csupán álca vagy a „Te” varázsa? 

(M. Cs.)

Gustav Klimt illusztrációjával