Szívesen válnék szabadsággá,
hallhatnám többezernyi ember megkönnyebbült sóhaját, akinek többé nem kell elnyomva és korlátok közé szorítva élnie.

Szívesen válnék szerelemmé,
először lángolóan, s később csillapodva egyenrangú felekbe költöznék: két emberi lénybe, s segédkeznék egy új élet születésében.

Szívesen válnék boldogsággá,
nevetéssel csábítanék, hogy az a sok érdekes teremtmény önfeledten táncoljon és énekeljen, amikor csak kedve támad hozzá.

Szívesen válnék dallamokká,
hogy ihletet kapjon rólam, aki arra hivatott; eljátszhassanak zenekarok, s a félelem elől belém meneküljenek érzékeny fiatalok.

Szívesen válnék katarzissá,
ahol kiteljesedhetne belsőmben többezernyi lélek megfogalmazni nem mert gondolata, s végre mindenre fényt deríthetnének önmagukról.

Szívesen válnék gyermekké,
hogy ne legyen sok dolgom, de szívesen válnék anyává is, hogy legyen sok dolgom.

Szívesen válnék a Földdé,
olyanná, aki elbír minden embert szárnyain, s lélegezne örökké, elfeledni, meggyalázni tiltott gyümölcs volna.

Bármi is legyek: megtalálom benne a művészetet.

(L. B.)