2024. április 26.

Ketten vállalták kreatív írásukat, melynek kötelező elemeit kisorsoltuk: 

kalóz, apró dolgok, elfeledett, paranormális, detektív; 300 szó.

Máriássi Csenge: Paranormális Detektív

Hűvös éjszaka volt, ahogy minden este hideg a tengeren. De ahogy közeledtünk a part felé, legalább a szél csendesedett. Mint az éjszakák többségében, a hajó orrán állva néztem a vizet és élveztem, ahogy a hűvös szellő lágyan simogatja a hajam. Csak élvezni szerettem volna az éjszaka csendjét, de minden éjszaka ugyanazok a gondolatok jöttek: megéri-e, hogy itt vagyok?

Megérintettem a gyűrűt az ujjamon. Még mindig hordtam, pedig talán már nem kellett volna. Megint eszembe jutott megannyi dolog. A virágok, a szerelmeslevelek, a kis kerámia mécsestartó, amit titokban készített nekem. Apróságok, megannyi kis apróság, amelyek jelentéktelennek tűnnek, de nekem akkor is a világot jelentették. Talán azóta is. De eljöttem Szulánból, és mindennek vége lett, minden darabjaira hullott.

Szulánban az embereknek nem sok választásuk van. Ha férfi vagy, lehetsz vadász és eltarthatod a családodat, nőként pedig nincs munkád, szóval, ha férfiként nem dolgozol – vagy nem tudsz –, a családod éhen hal. De ne hidd, hogy könnyű bejutni a vadászokhoz! Először fegyverhordozó leszel, majd vadász, vadászmester, végül pedig ötévente választanak egy detektívet. De ezek nem normális vadászok, mint a többi világban, hanem Paranormális Vadászok, hiszen ebben a világban, amelynek egyetlen városa Szulán, természetfelettiek is élnek. Merthogy több világ is van, ezeknek vannak portáljaik, amelyeken keresztül kommunikáltunk, de a kapcsolat rég megszakadt velük. A Vadászranglétrán nem könnyű feljutni, hiszen ki kell ismerni minden fajt, mi sebzi, mi öli őket. Ő is tudott mindent róluk. Amióta az eszét tudta, mindig Detektív akart lenni. Néha mesélt is nekem a Másokról. A farkasokat csakis az ezüst sebzi, és az ezüst pisztolygolyó végez velük; a vámpírokat legyengíti egy szent vérébe mártott penge, de csak az öli meg őket, ha levágják a fejüket; a sárkányokhoz speciális csákányuk van... Megannyi-megannyi más lény, mind más és más halállal hal. Illetve vagyunk mi, Kalózok, vagy ahogy a városiak hívnak minket: az Elfeledettek. A városiaknak a mi munkánk szégyenletes és mocskos. A falvakba hordunk halat és némi orvosságot. Szulánban félévente két napon át tűrnek meg minket, pusztán azért, mert a vadászoknak csak mi tudunk információt adni a sellőkről és a szirénekről. A városnak pedig a legnagyobb problémája az én hajóm. Hatalmas csorba a város hírnevén egy Vadászfeleségből lett Elfeledett, de nem volt más választásom, nem tudtam maradni.

Ahogy a horizonton pirkadt s a nap első sugarai megérintették a vizet, mellém lépett az első tisztem, aki az ő fivére. Mindenki tiltakozott, amiért velem tartott, de ő nem tágított. Megpillantottuk a távolban a szárazföldet, ami megtörte a horizont csendes nyugalmát. A lányom képére néztem a nyakláncom medáljában. Mikor hazajövök Szulánba, csupán a temetőbe megyek el, virágot viszek és mesélek neki. Mesélek a tengerről, a falvakról, az ott élő emberekről, állatokról és kultúráról.

Ahogy partot értünk, megpillantottam őt. Ugyanolyan volt, mint legutóbb, csak kissé fáradtabb és nyúzottabb, ahogy pedig felénk fordult, megpillantottam a pengét az oldalán. Az Első Pengét, Káin pengéjét, amit a Detektívek viselnek, mint szent jelzésüket.

 ***

Vajas Boglárka: The forgotten pirate

Caawti Kobaroo egy rettegett kalózkapitány volt, akit mára már senki sem ismer. Bár szelleme még mindig köztünk jár, csak azok láthatják, akiknek paranormális látásuk van.

Amkahsban járunk 2381-ben, ahol már sok természetfeletti lény épült be a társadalom egyes rétegeibe. Szerves részeivé váltak világunknak például a vámpírok, a vérfarkasok, a tündérek és a látók.

Sok eltűnt tárgyakkal kapcsolatos esetet jelentettek be. Mindegyik szemtanú azt állítja, hogy a tárgyak elkezdtek lebegni, majd kámforrá váltak. Engem állítottak rá az ügyre, mivel a paranormális esetek a szakterületem. Először is megnéztem az áldozatok lakását – mindegyikben találtam szellemre utaló nyomokat. Utánanéztem. Ezek szerint egy régi szellemről van szó. Pár házból több alkalommal is tűntek el kisebb tárgyak, így ezekbe a lakásokba szereltem fel a megfigyelőket és érzékelőket. Ha újra eljönne, azonnal oda tudok teleportálni.

Két nap telt el azóta. Épp az előbb szólalt meg az egyik házban a jelző. Amint odaértem, megláttam a szellemet, aki egy kalóz volt, s éppen egy órát tartott a kezében. Megkérdeztem, mégis mit csinál azzal az órával. Ő meglepődve vette tudomásul, hogy látom.

– Mi a neved, és miért lopsz el tárgyakat ezektől az emberektől?

– A nevem Cawti Kobaroo. Ők az ellenségeim leszármazottai, akik megloptak és megcsorbították a becsületemet. Most mindazt visszaadom, amit én kaptam. Miattuk mindenki elfeledett és elhagyott.

– Nem gondolod, hogy ez nem az ő hibájuk? Hogy semmi közük sincs az őseik hibáihoz? Segíthetek neked nyugalomra lelni és átjutni a másvilágra.

–És miért kéne a segítséged?

Elmondtam neki, hogy újra közismertté tudnám tenni azzal, hogy írok egy cikket róla és az életéről. Beleegyezett. Mindent elmesélt magáról, én pedig mindent leírtam. De aztán mégiscsak át kellett küldenem a túlvilágra, ahol örök nyugalomra lelt.

Két évvel később mindenki ismerte a rettegett Cawti Kobaroo kalózkapitányt.

A képek forrása: ITT és  ITT