Írta: Cserna-Szabó András

Mindenki a Kis János fiának holnapi lakodalmáról beszélt. Ebéd után lehevertek a keresztek tövébe. A temető téglakerítésén dolgoztak. A százéves fal megrogyott, itt-ott leomlott, újra kellett rakni. Kis János megette a szendvicset, amit a felesége csomagolt neki. Aztán a kalapját az arcára tette, nyomban elaludt. Még annyit hallott, hogy azok hárman arról diskurálnak, a János borjút is vágatott a lakodalomra. Azzal elaludt. Nem mondta, hogy szó sincs borjúról, nincs is borjúja, csak két disznaja. Három kondérban fog főni a birkapörkölt, a tyúkleves és a töltött káposzta. Meg van hívva a három szaktársa, a Kovalcsik, a Jurenák és a Szabó, meg az összes rokonok. Ötvenen lesznek az udvaron, legalább. Mikor Kis János felébredt, első dolga volt megnyalni a száját. Álmában a fia lakodalmában volt, és nagyon jól teleette magát. Mikor lejárt a munkaidő, megérkezett fekete Mercedesszel a vén Sarudy. A főnöke, az építési vállalkozó.

– Hányra mehetünk a párommal vasárnap, Kis? – kérdezte vigyorogva Sarudy.

Kis János köpni-nyelni nem tudott. Tehetetlen harag, vad düh fogta el. A keze ökölbe szorult, és érezte, hogy most olyat, de olyat tudna ütni, hogy minden törne-zúzna utána. De végül csak annyit nyögött ki: – Négyre.

– Egye meg a fene a vén Sarudyt – mondta otthon János a feleségének –, eleget dolgoztam neki életemben. Éhbért fizetett mindig, a vérünket szívta, mi meg nyomorgunk. A tető a fejünkre omlik, a disznót alig tudjuk etetni. Erre a lakodalomra is hitelt vettünk fel, nem is keveset. De egy fiunk van, legalább annak legyen rendes lakodalma. Az a szemét Sarudy meg dúsgazdaggá hízott az önkormányzati megbízásokon. Zsebében van az egész tanács. És akkor még meghívatja magát a fiam lakodalmára – dühöngött Kis János.

Folytatás az eredeti megjelenés helyén: