2022. sze 20.

A visszafelé elkészített lecsó

írta: M Szlávik Tünde
A visszafelé elkészített lecsó

lecso.jpg

Írta: Czibere Péter

Ha ismerőseink lemondják a vacsorát, ennek a receptnek a segítségével pillanatok alatt visszacsinálhatunk egy finom lecsót.

Hozzávalók: lecsó.

Először is, gyújtsuk meg újra a gázt a lecsónk alatt. Várjuk meg az utolsó rotytyanást, aztán öntsük le róla a hozzáadott vizet, amely a főzéskor már egyszer elpárolgott. Félretolva a lábast vegyük ki belőle a fűszereket, szétválogatva rakjuk őket a dobozaikba, majd tegyük rá újra a tűzre. Ezután következik a paprika és a paradicsomdarabok kivétele, előtte azonban érdemes a többi vizet eltávolítani, így a fennmaradó rész mindössze némi olaj és hagyma lehet. Ha ez nem így van, akkor keressük meg a még ottmaradt paprika- vagy paradicsomrészeket. Ezeket a részeket is mind illesszük egymáshoz, ragasszuk össze, csumájukat tegyük rájuk, majd rakjuk vissza őket a többi paradicsomhoz és paprikához. Mindezt végezhetjük például beragasztózott kés segítségével, amelyet a darabkák között függőleges irányban felfelé rángatunk. Végül kis lángon válogassuk ki a hagyma apró darabjait és hasonlóan az előzőekhez rakjuk össze, burkoljuk bele a héjába és tegyük vissza a helyére, majd az olajat öntsük vissza a flakonjába. Zárjuk el a gázt.

czibere_peter_nevjegy.jpg

 

eredeti_forras.jpg   a_kep_forrasa.jpg 

garaczi.jpg

spiro_gyorgy.jpg

A mai szakkörön megismerkedtünk a groteszk fogalmával. Elolvastunk három rövid művet, majd Czibere Péter visszafelé elkészített lecsója nyomán mi is beindítottuk a fantáziánkat. Az utolsó alkotásról megállapítottuk, hogy inkább morbid lett, mint groteszk. :)

mi_irtuk_piros_vegleges.jpg

 

Foglalkozásterv, 2. korcsoport

 

Szólj hozzá

Czibere Péter 2. korcsoport Mi írtuk