Kreatív írás Dragomán György ötlete alapján:

„Van egy sohatöbbé játékom, régóta játszom, a lényege, hogy kis szövegeket kell írni, és mindig (majdnem) ugyanez a mondat lesz a végük. Az előírt záró mondat pedig: Soha többé nem láttuk egymást.”

„A kormos arcú kéményseprőmester zsebre dugta a pénzt, a hosszú nyelű kefét és a láncon függő golyót az előszobaszekrény mellé támasztotta.

– Mindjárt visszajövünk a segédemmel – mondta, a szerszámokra bökött –, ezeket addig itthagyom.

 Soha többé nem láttuk egymást.”

***

„– Így is jó, akkor én megyek le gyufáért – mondta apám anyámnak.

Soha többé nem láttuk egymást."

Forrás: https://www.facebook.com/dragomangy/posts/3033582360084771

 Minden kommentár nélkül álljanak itt a szakkörösök írásai.

Megint eljött a nap. Házba bemenni, hol érdekes illat fogad.

Hiába nem akarom, mégis elmegyek, hogy lássam a felmenőimet.

Öleléssel fogad, de utána csak hallom, hogy anyukámhoz fordul, és csacsognak:

– Mi történt? Hogy vagy? – kérdések hangzanak, én meg csak hátul ülök, nézem,

mi történik körülöttem, de nem fogom fel teljesen.

Menjünk már, csak ezt mondogatom magamban.

Teltek a percek, s végre elindultunk,

öleléssel zártuk, és azt mondtuk, majd jövünk máskor is.

De soha többé nem láttuk egymást. (HH)

 ***

Egy hosszú nap után hazaérve csalódottan ültem le az ágyamra. Ki akartam tisztítani a fejem, ezért úgy döntöttem, hogy az erdő tökéletes helyszín erre a célra.

Előkészültem, felvettem a cipőm, sapkám, kabátom, majd elindultam. Ősz volt, ezért a gyönyörű színű falevelek már a földön feküdtek. Néha a hideg őszi szellő is fújdogálni kezdett. Ahogy sétáltam, sajnos nem tudtam kiverni a fejemből a mai nap eseményeit: az egyik legrégebbi barátnőmmel szörnyen összevesztünk, ő teljesen kiborult, én pedig hibásnak érzem magam emiatt. Ezért kellett ez a séta.

Ahogy visszatértem a jelenbe, a fák közé, elkezdtem a természetre koncentrálni a gondolataim pihentetése céljából. A fatörzsek között megpillantottam egy vörös foltot, de nem gondoltam bele túl sokat. Amikor újra előre néztem, a földút közepén egy rókát láttam meg, ült, közben rám nézett kíváncsian. Ahogy pislogtam egyet, már el is illant. A varázslatos találkozás hatására már nem is gondolkodtam többet a rossz élményeken.

A rókával való találkozás miatt ha van egy kis szabadidőm, mindig azon az úton megyek, és erre a gyönyörű emlékre gondolok. De…

… soha többé nem láttuk egymást. (Vajas Boglárka)

 ***

Egy árvaházban nevelkedtem, ahol mindenki nagyon kedves volt. Úgy éreztem, el sem akarok menni innen. Mire tizenhárom éves lettem, sokat gondoltam arra, milyen lehet ott kint a szabadban, szerető családdal. De rájöttem, hogy nekem itt van az otthonom, a családom és a barátaim.

Egy nap a Mama (egy gondozónő) hajnalban valakivel vagy valakikkel beszélgetett. Meghallottam, ahogy a nevemet mondta. Visszafeküdtem aludni, reménykedve, hogy ez csak egy álom volt.

Reggel Mama azzal keltett, hogy talált nekem családot, és délután már jönnek is értem. Először sírva elrohantam, majd visszaszaladtam Mamához, s dühösen azt mondtam: Ha nem szeretsz, akkor elmegyek, és vissza sem jövök.

Délután elbúcsúztam mindenkitől, Mamától is. És…

…soha többé nem láttuk egymást.  (Stolcz Bella Kitti)

***

Két éve történt… A parkban voltam. Éppen egy könyvet olvastam, s elmerültem a semmittevésben. Egyszer csak odalépett a szomszéd bácsi, és beszámolt a javítási költségekről, amik a házunk felújításáról szóltak. Mondta, hogy nem tud sok pénzt adni, mert spórol a szívműtétjére.

– Szívbillentyű cserém lesz, remélem, sikerülni fog a műtét – mondta.

Pár perc beszélgetés után hazamentünk. Nem is sejtettem, hogy ez volt az utolsó találkozásunk.

Soha többé nem láttuk egymást.   (Lós Levente)

 ***

A házam ajtaján kilépve megpillantottam Katát, a régi legjobb barátnőmet a lépcsőházban. Fel volt pakolva mindenféle dobozzal, bőrönddel, táskával, és csak néztük egymást. Mire megszólaltam:

–- Hát te meg?

– Költözöm. Kaptam egy állást a szomszéd városban, ahol a barátom is lakik – mondta.

Én meg csak álltam megmerevedve, döbbenten, hogy menyi ideje nem beszéltünk, és mindkettőnk élete halad előre, csak egymás nélkül. Ez normális. De azért szíven ütött.

Aztán csak ennyit szóltam:

– Hát akkor… minden jót.

– Neked is – mondta fájdalmasan.

Soha többé nem láttuk egymást. (Boroska Lara)

*** 

Egyszer sétáltam az utcán és találkoztam egy idős bácsival. Elkezdtünk beszélgetni. Azt mondta, ő egy milliomos volt, csak a felesége hajléktalanná tette. Nagyon megsajnáltam, ezért elhívtam ebédelni. Elmesélte az életét, pénzzel segítettem neki. Aztán azt mondta, ő még mindig milliomos, és vesz nekem egy Ferrarit.

És soha többé nem láttuk egymást. (Kovács Márk Noel)

 ***

Néhány éve rengeteget beszélgettünk, játszottunk egy közeli barátommal, aki a házunktól mindössze pár száz méterre lakott. Nagyon jóban voltunk. Aztán egy kisebb konfliktus után megváltozott a viszonyunk. Pár hét múlva kibékültünk, de ezután már sohasem volt a régi a barátságunk. Csináltunk hasonló dolgokat, mint régen, de mindketten azt éreztük, ez már nem az igazi.

A konfliktusunk abból adódott, hogy nem értettünk egyet egy fontos dologban. De miután megbeszéltük, rájöttünk, hogy ez nem is olyan súlyos dolog. Ezután mindketten sokkal nyugodtabban, s bátrabban viszonyultunk egymáshoz. Idáig mindketten szégyelltük egymást a másik előtt. De most már minden újra a régi volt.

Sajnos ezek után néhány hét múlva elköltöztek az ország másik végére.

Ezek után soha többé nem láttuk egymást. (Simonyi Levente)

***

Este még elköszöntem tőle, aztán amikor elment, nagy koppanást hallottam. Odakintről jött. Gondolkodtam, mi lehet, aztán elaludtam.

Reggel még vártam, hogy odajöjjön a kiscicám.

De soha többé nem láttuk egymást.  (Jenei Sára)

*** 

Egyszer sétáltam az utcán, és találkoztam egy idős bácsival. Megállított, és megkért, hogy segítsek neki a házában kicserélni valamit. Miután segítettem neki, azt mondta: Te egy nagyon rendes ember vagy.

Hazamentem.

Másnap meg akartam látogatni, de nem volt sehol.

Soha többé nem láttuk egymást. (Tárczy Gábor)

*** 

A napokban kaptam egy cicát, ami makacs módra egyből el is tűnt. Sokáig kerestem, de egy hét múlva reménytelennek láttam a megtalálását.

Egyik nap éppen szomorkodva néztem Gorbin képét, amikor csengettek. Amikor kinyitottam az ajtót, nem hittem a szememnek. Egy magas, jól öltözött fiú állt a macskámmal, Gorbinnal a kezében. Ismerős volt…

- Mintha már találkoztunk volna… - mondtam, de a fiú nem szólt semmit. Letette a földre Gorbint.

Lehajoltam, megsimogattam, majd a karjaimba vettem. Eközben megpillantottam egy karkötőt a fiú kezén, és rájöttem, ki ő. Ő volt a legelső szerelmem.

Még mielőtt megköszönhettem volna, elment, sietősen haladt valamerre.

Soha többé nem láttuk egymást. (K. Kiara)

 ***

Egy csöndes őszi reggel a testvéreimmel, Pállal és Leventével eldöntöttük, hogy elmenekülünk e szegény, rothadó, árva faluból. Míg ismerőseink aludtak, mi hárman kilopakodtunk, összeszedtünk minden élelmet, amit tudtunk, és elfutottunk. Sokáig futottunk, elértük a távoli erdőt, ahol leültünk pihenni.

Az éjjel zökkenők nélkül telt.

Reggel kifelé indultunk az erőből, amikor Pál rájött a szomorú igazságra: otthagyta az ivóvizünket.

A patak messze volt, a piac még messzebb. S bármennyire próbálkoztam, könyörögtem, tudván, mi van bent, ő eldöntötte: visszamegy.

Soha többé nem láttuk egymást. (Somi Árpád AKA Somár Π)